Sunday, March 20, 2016

Húsvéti gondolatok, 2016


A cári téli palota ostromának 1917‐ben nem sok  köze volt Jézus Krisztus húsvéti feltámadásához.  Még akkor sem, ha marxista fantaszták proletár  világmegváltást hirdettek.  Még akkor sem, ha az Auróra cirkáló sortüze  után a komisszárok kiadták a parancsot, hogy:  Fel, támadás !  A Hoffman Géza által terjesztett anekdota  szerint, Pétervárott egy deres  hajnalban a  takarítónő bement Vladimir Iljicshez, hogy Lenin  elvtárs, fel kéne kelni, hiszen  november  hetedike van! 
S tényleg úgy volt. Megkezdődött a felkelés, és vagy hetven esztendős  keresztényüldözés következett a birodalomban. A hívek egy részét internálták, az ellenálló  vezetőket  kivégezték,  sok  templomot  meggyaláztak, és sokat le is romboltak.  
Ez ugyan nem  volt újdonság. Néró, Domitianus,  Traianus, Diocletianus császárok idejétől fogva,  az igaz  kereszténységet mindig üldözték,  többnyire kívülről, de időnként belülről is, mert  hogy Nagy  Konstantin császár államosította az  egyházat. A lelkivezetők egy részéből római  hivatalnok  lett, mások pedig inkvizitorokká meg  egyébbé süllyedtek, míg az igazán lelkesek, és  akik nem  gazsuláltak, többnyire rövid úton  rosszul jártak, a legkevesebb, hogy arról  koldultak.  
A  keresztényüldözés látható módon azóta is  tovább folyik, habár leszámítva a poszt‐modern  háborús zónákat, templomromboló és likvidáló  borzalmak helyett, főleg a jóléti államokban a  kereszténységet egy fajta belső száműzetésbe  kényszerítették. A  mindent  átjáró  anyagiasság, a  kommerszializmus, az agresszív materializmus, a  militáns kor‐ateizmus, a háborúkból hízó  konszernek, a modernizált rabszolgatartást  monopolizáló nemzetközi korporációk mintegy tág  szövetségben, de összehangoltan, naponta  amortizálják a keresztény tradicíót. 
Az egyházat  szekuláris  kalodákba  terelték,  depresszív  defenzívába szorították, gyakran könyvelési  tétellé zsugorították. Tízesével, százasával  zárják be a templomokat fiskális okokra  hivatkozva, kontinens ‐és világszerte. 
A quantum‐fizika, a membrán‐elmélet és a  Higgins  részecske korában, amikor a tudomány  végre  elismerte  a  csodák  valóságának  matematikai  lehetőségét, azaz hogy még a  lehetetlen és annak ellenkezője is lehetséges,  még  mindig  tagadják Jézus  Krisztus  feltámadását. Ez sem újdonság. Időnként tagadják születését,  tetteit, kereszthalálát és persze feltámadását. 
Igaz, hogy paradox módon épp a relativitás  elmélet tűnik a legstabilabbnak, a tudományos  álláspont szégyenszemre gyakran félévente  változik, mindazonáltal a keresztény tanítás  kétezer éve egy és ugyanaz.  
Ez a tanítás azonban  nem filozófiai fejtegetés,  nem logikai levezetés, sem nem matematikai  evidencia,  hanem bizonyságtétel.  Hasonlatosképpen, ahogy Izrael népe adta tovább fiainak, leányainak és a  következő  generációknak, hogy mi a saját szemünkkel és  fülünkkel láttuk és hallottuk a  parancsolatokat  adó felséges Istent a Sinai hegyén; ugyanúgy  hirdették az apostolok, hogy mi  láttuk az Úr  Jézust a kereszten meghalni, és láttuk Őt, mint  halálból feltámadottat amint a  szemünk láttára  emeltetett fel az égbe.  
Azóta birodalmak születtek, virágzottak és  süllyedtek  el,  de  a  Krisztusról  szóló  bizonyságtétel, az örömüzenet, az Evangélium  ma is  élő és ható, amint azt Pál apostol írja az 1 Korinthus 15‐ben, hogy: 
16 Mert ha a halottak  nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.  
17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló  a  ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18 Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban  aludtak  el. 
19 Ha csak ebben az életben  reménykedünk Krisztusban, minden embernél  nyomorultabbak vagyunk.  
20 Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként  feltámadt a halottak  közül. (...) 
51 Íme, titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan  nem alszunk el, de mindnyájan  elváltozunk. 
52  Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó  trombitaszóra, mert trombita  fog szólni, a  halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és  mi elváltozunk.  
53 Mert szükség,  hogy ez a romlandó test  romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a  halandó test  halhatatlanságot öltsön magára.  
54 Amikor pedig ez a romlandó test  romolhatatlanságba  öltözik, és a halandó test  halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül az az  ige, amely meg  van írva: Elnyeletett a halál  diadalra."  

AMEN.  Attila L. Gyorgy 

2016. március 15.-i megemlékezés

Kedves Egybegyűltek,
Ha a napóleoni háborúk 1815-ös lezárására tekintünk és a magyar reform kor kezdeteire az 1820-as években, akkor úgy nagyjából kétszáz éve született az a generáció, amely az 1848-49-es forradalmat, a szabadságharcot és a honvédő háborút megvívta.
Ez a folytonos küzdelem a nemzet alkotmányos jogaiért és a nemzeti függetlenségért a pozsonyi
országgyűléseken, a Habsburg önkénnyel szembeszegülő vármegyei gyűléseken, várfogsággal dacoló bátor szerkesztők újságjainak hasábjain, a vértelen forradalom eseményeiben, és a honvédő háború öldöklő ütközeteiben öltött testet.
A magyar közmondás úgy tartja, hogy meghalt Mátyás király, oda az igazság. Ez ugye annyit  jelent,  hogy azóta, a dátum 1490, vagy épp Mohács, de legkésőbb Habsburg Ferdinánd jogtalan  trónkövetelése  óta, azaz 1527-től, vagyis mintegy 500 éve, küzdünk mi magyarok, szinte szünet  nélkül, a szabadságért  és nemzeti függetlenségért.
Ez a harc a gyarmatosítás és az elnyomás ellen ma is tart.
Így a János Zsigmond, Bocskai István, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmek honvédő háborúi, az 1848-49-es Kossuth vezette gigászi nemzeti erőpróba, valamint 1956 forradalmi áldozata  mind együttesen határozzák meg a XXI. századba érkezett magyarság lelki és történelmi  bástyáit,  melyre a jövőt alapoznunk lehet és kell.
Ugye köztudomású, hogy Talleyrand herceg azt mondta Napóleonnak, hogy felség, a magyaroktól vedd el a történelmüket, és azt teszel velük, amit akarsz. A történelmi emlékezet a nemzet éltető levegője.
A szabadság mindenkori vágya és az önkormányzat állandó igénye teszi a népet nemzetté, úgy hogy mindeközben a történelmi emlékezetben a szabadság tettei egymást erősítik és egymásra épülnek.
A negyvennyolcasok a kuruc korból merítették az erőt és a példát, amint azt a fejedelem a zászlókra  íratta, hogy Istennel a hazáért és a szabdságért, azaz Cum Deo pro Patria et  Libertate.  Petőfi Sándor rajongva írta, hogy Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben  fényes csillagunk, Oh  Rákóczi, kinek emlékére, lángolunk és sírva fakadunk!
Ugyanígy 1956-ban a sokaság a negyvennyolcas Bem tábornok szobrához vonult, hogy Sinkovits Imre elszavalja a Nemzeti Dalt.
A rendszerváltó ifjúság 1990. március 15.-én pedig a nemzeti múzeum lépcsőjén esküdött meg a
Magyarok Istenére, hogy nem engedünk a negyvennyolcból és nem engedünk az ötvenhatból.
A fogadkozó igéret ellenére a márciusi ifjak 1848-as 12 pontjából jónéhány még ma sem teljesült, és  500 éves birkózásunk a nemzeti függetlenségért a nálunknál nagyobb óriásokkal  még ma is tart.
Azért tart még ma is, mert Hoffmann Géza után szabadon mondva, időnként mindig  beleléptettek  bennünket valamibe, ahol elveszítettük, mint nemzet a döntési  önállóságot saját sorsunkat illetően.
Az első világháborúban tengelyhatalmi uszály voltunk, Habsburg gyarmat.
A másodikban központi  csatlós. A szovjet megszállás pedig magával hozta a  Varsó Szerződést és a KGST-t. Beléjük léptünk, s  még a cipőnket sem törölhettük meg.
Egy  dolog bizonyos, hogy az idegen érdekek szolgai követését mindig a magyarság pusztulása követte.  Egyik rabságból a másikba, gyakran cseberből-vederbe estünk.
A sok-sok szenvedés, áldozat közepette egy alapelv kristályosodott ki, amit Kossuth meg is írt Deák  Ferencnek, az úgynevezett Cassandra levélben 1867-ben a Kiegyezésről szólván, hogy :  “   Magad mondád s helyesen mondád: hogy a jogot, melyet az erőszak elveszen, vissza lehet  szerezni, s  veszve csak az van, amiről a nemzet önmaga lemondott. (...) - mert - Nemzetnek  lehet elnyomást  tűrnie, de jogai megvalósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem  szabad kétségbe esnie,  s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad  arról önként, örök idõkre  lemondani. ”
A Cassandra levelet a Magyar Újság hozta le. Szerkesztőjét Böszörményi Lászlót, az egykor Klapka György tábornok alatt szolgált honvédszázadost, Kossuth Lajos levelének közléséért sajtóperbe fogták. Az esküdtszék egy évi várfogságra itélte. Kegyelmet nem kért, a börtönben meghalt. Sírjára azt írták, hogy törik, de nem hajlik.
A 1848-as-49-es háborút követő megtorlásokat és a két évtizedes önkényuralmat lezáró Kiegyezés előestéjén Kossuth e nyílt levélben emlékeztette Deák Ferencet, hogy nem szabad engedni a   negyvennyolcas követelésekből, mert úgy látta, hogy a Deák Ferenc-i úton “nemzetünk a  jogfeladások  sikamlós meredélyén sodródik”.
Ez alatt azt értette Kossuth, hogy ha Magyarország pénzügyeit, külügyeit és hadügyét Bécsben intézik,  azzal Magyarország feladja nemzeti függetlenségét, és belegyezik szuverenításának  olyan mértékű  csorbításába, amely nemzeti létének végső pusztulásához vezethet.
Úgy látta,  írja, hogy “Magyarország legbecsesebb állami jogairól mond le, magát oly politikának  eszközéül  szegődtetve, mely szomszédainkat úgy nyugat, mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a  nemzetiségi belkérdés kielégítő megoldását (...) ellehetetleníti, s a szemlátomást közelgő  európai bonyodalmaknál, (háborúkban), hazánkat a vetélkedő ambícióknak céltáblául tűzi ki.”
Ugye, bár ne lett volna Kossuthnak igaza, de a magyarság ezen önfeladása Trianonhoz vezetett.
A márciusi tizenkét pont nyomatékosan figyelmeztet bennünket, az általános civil szabadság és
egyenlőségen túl a nemzeti függetlenség fontos alapilléreire, úgymint:
a senki másnak, de a magyar népnek felelős kormányzat és törvényhozás, nemzeti őrsereg és
semlegesség, azaz az idegen katonák menjenek el, és a magyar katonák jöjjenek haza az idegen hadszínterekről, valamint a nemzeti bank.
Azaz magyar törvények, magyar honvédelem és magyar pénzügyek. Ha ebből a háromból egy is
hibádzik, akkor a nemzeti függetlenség csorbul, és a szuverenitás sérül.
Az elmúlt ötszáz esztendőben sokszor hiányzott hol az egyik, hol a másik, hol mind a három.
Elődeink, Deák Ferencéket leszámítva, a reményt sosem adták fel, a jogokról önként sosem mondtak le, küzdeni a hazáért és a szabadságért sosem szűntek meg.
Esztendőről esztendőre megemlékezünk március 15.-éről, és október 23.-ról személyesen is, hivatalos  ünnepségek kereteiben is, de valódi örömünnepségre alig van okunk, mert bizony az  1989-es  változások óta sokszorosan engedtünk a negyvennyolcból és az ötvenhatból is.
Úgy  látszik, hogy a jogfeladás azóta is folytatódik, s az történt megint, amiről Kossuth azt írja,   hogy  “Magyarország mindazon magasabb attributumokból kivetkőztetik, melyek egy  országnak állami típust  adnak; és hogy a legfontosabb ügyekben idegen beavatkozástól mentesen,  önállólag nem  intézkedhetve, Magyarország idegen érdekek vontató kötelére  akasztatik.”
Ugye Hoffman Géza után szabadon, 1997-ben beleléptettek bennünket a Nato-ba, 50 %  alatti  részvételű népszavazáson, ami könnyen azt okozhatja, hogy a magyar honvédség az Atlanti
főparancsnokság alá rendeltetve nagyhatalmi ambíciók játékává válhat.
2004-ben pedig beleléptettek  minket az Európai Unióba, ismét 50 százalék alatti részvételű  népszavazáson, ami ugye egyfelől azzal  jár, hogy az Európai Bíróság kimondta, hogy az európai   jog elsőbbséget élvez a neki ellentmondó  bármilyen nemzeti jogszabállyal szemben,  legyen az akár alkotmány is, másfelől pedig a Magyar  Nemzeti Bank alárendelt viszonyba került  az Európai Központi Bankkal szemben.
Mindezen jogfeladásokat egykor a Habsburgok követelték  tőlünk, azaz a politikai és törvényi  alárendeltséget, a saját, szuverén hadseregről való  lemondást, és a pénzügyi kiszolgáltatottságot.  Nemzeti függetlenségünk nagy részét odaadtuk  önkéntes jogfeladásban, szuverenitásunk jó részéről  való lemondásban, hogy cselédkönyvesek  lehessünk az Európai Unióban.
Mindezt nyilvánvalóan tettük a rendszerváltás eufóriájában, a  biztonság és a jobb élet reményében.  Időnként azonban, főleg március 15.-én, érdemes  megkérdezni, hogy van e joga bármilyen magyar  állami tényezőnek, vagy akár a nép egészének is, lemondani a magyar függetlenség alapintézményeiről.
Meg kell kérdeznünk saját magunkat is,  XXI. századba érkezett generációként,  hogy van-e a jogunk a nemzet szuverenitását feláldozni a  remélt Európa-i egység és a ránk erőltetett  birodalmi érdekek oltárán?
Annál is inkább fel  kell tegyük ezt a kérdést, hiszen úgy tűnik, hogy az Európai Uniót valójában kézi  vezérléssel, Európai-alkotmány nélkül, háttéralkukkal, antidemokratikus háttér  hatalom irányítja.  Az Európai Parlament választott képviselői testülete törvényalkotási  jogokat nem gyakorolhat, üres  sóhivatal.
Úgy tűnik, hogy a valódi és látható hatalom az Európai Bizottság kezében van, melynek
tagjait a tagállamok elitjei úgy delegálják háttéralkuk eredményeként. A Bizottság az ügyeket zárt ajtók mögött, demokratikus nyilvánosság nélkül intézi, következetesen zsugorítva a  nemzetüket  szolgáló választott kormányok mozgásterét.
A később érkezett Kelet-Európai országok, köztük Magyarország is, a gazdasági felzárkózást és a jogok  bővűlését, az európaiság áldásait várta a csatlakozástól, s ehelyett látható, hogy Kelet  Európa még  mindig a Nyugat cselédszobája, a nagyhatalmi érdekek ütköző zónája, s  konfliktus esetén valószínűsíthetőleg katonai felvonulási területe.
Szabad-e hát a magyar függetlenséget, a magyar nyolcszázéves alkotmányosságot, amelyért őseink életüket adták, szabad-e áldozatul ajándékozni idegen érdekeknek?
Mi egyebet felelhetnénk március 15.-én, mint hogy nem engedünk a negyvennyolcból.
De még az ötvenhatból sem. Isten minket így segítsen !
2016. március 13.
György L. Attila

A gyermeki hit Karácsonya, 2015

A karácsony gyermekkorunk közepe és  fénye, az ünnepi izgalom, az ajándékokban is  megnyilvánuló családi szeretet öröme.  Felnőttként gyakran sóvárgunk vissza erre a  gyermeki  hitre a felnőttekben, a csodára, a  bizalomra a korlátok nélküli jó reménységre.
A karácsony egy kicsit az elveszett  gyermekkor szimbóluma is, az emlékek  megtestesítője, de  emberi várakozásaink  ideálja is, hiszen nem kevesebb adja az  ünnep tartalmát, mint az  emberiség  megváltójának születése.  
Születés és halál ciklikusságában, bűn és  bűnhődés  következmény rendszerében, a  szeretetet és a gonoszság évezredes  küzdelmében, az erény és az  önzés  világbirkózásában,  ezen  ünnepi  és  hétköznapi csatatéren mindennapos a könny és a  bánat, a sértés és a harag, a szolgaság  és az elnyomás, a népirtás és a háború, a haláltáborok  és a rasszizmus könyörtelen  valósága. Mindezekkel szemben pedig csak egy erő áll,    a karácsonyi gyermek és a karácsony  erejében bízó gyermeki hit, melyre nézve a  felnőtt Krisztus azt tanítja, hogy ha "olyanok  nem lesztek, mint  a kisgyermekek,  semmiképpen  be nem mehettek be a  mennyeknek országába" és hogy " ne  tiltsátok tőlem a gyermekeket."
Néha úgy véljük, hogy a gonoszság ereje  ágyúkba van öntve, tőzsdei papírbankókba  nyomtatva,  aranyborjúkba  mintázva,  szögesdrótból fonva, bábeli tornyokba építve,  diktárok által  tömjéneztetve, nyílt erőszakba csomagolva, tömegsírokba gyomvetésként  dobva.  Azonban a  gonoszság az ő erejét nem a  lánctalpaktól vagy a mindig megújuló  aranylázból, hanem a mindent  átjáró negatív  hitből veszi. 
Mert: Elhisszük, hogy másképp nem lehet.
Elhisszük, hogy a pénz beszélni tud és hogy  az erősebbnek mindig igaza van, s hogy a  háborús  győztesnek joga van térképet és  történelmet átírni, özvegyeken és árvákon  átgázolni , egész  nemzeteket szolgaságba  dönteni.  Beletörődünk  és  elhisszük,  magadjuk  magunkat a sorsrnak és  a kényszernek, s  aztán felettébb csodálkozunk, amikor a  valóság ennek megfelelően alakul.
A Krisztus többször is mondja, intésképpen  és tanításbéli titokként is, hogy "legyen neked  a  Te hited szerint", és hogy "minden  lehetséges annak, aki hisz."  Ha negatív dolgokban hiszünk,  a falra festett  gonoszság meg is jelenik. Ha egyenesen az  ördögöt festjük a falra,  akkor az ördögi  realitás könnyen valósággá válhat, tartja a  magyar néphit. Valójában azonban  a negatív  hit, görögül szinte apathia, a hitnek a hiánya.  
Pál apostol azt mondja, hogy a hit  a remélt  dolgoknak a valósága. Márpedig a kufárok  kalkuláló várakozása az nem remény, hanem  csak kapzsi sóvárgás.  Hasonlatosképpen a diktárok  áhítozása  dicsőség és még nagyobb rabszolgatartó  hatalom után, az nem remény, hanem csak  antikrisztusi ambíció. 
Negatív remény nincs,   csak igaz remény van, amely a gyógyulásra,  az  igazabb időkre vágyakozik. Így említi Pál  apostol a reményt a legfőbb jók között, hogy  "legvégül pedig megmarad a hit, a remény és  a szeretet."  A hit mint a remélt dolgoknak a  valósága,  nem lehet negatív, hanem csak igaz hit lehet,  hiszen mindent remélünk, ami jó,  boldogító,  nemes, igazságos, mértéktartó, könyörületes,  szeretetteljes és szent.  
Így lett a  Karácsony a hit, a remény és a  szeretet szimbóluma, hiszen minden, aminek  híjával voltunk és  vagyunk, testet öltött a  karácsonyi gyermekben, ki az Ő gazdaságát  csodálatos  nagylelkűséggel, keresztfán kitárt  két kezével osztotta és osztja szét  mindenkinek, akik Ő  általa képesek igaz  reménységgel hinni az eljövendő Krisztusi  királyság valóságában, amikor a  visszatérő  Krisztus karácsonya lesz a szeretet­törvény és igazság minden népeknek az egész
földkerekségen. AMEN. GY.AL.2015.11.25

Friday, October 16, 2015

Hálaadás Imádságban -2015 Október

Hálaadás Imádságban

Az adminisztratív gyakorlatban az egyházi esztendő párhuzamosan fut az iskolai évvel, még a karácsonyi és a húsvéti ünnepi szüneteket is kissé beleértve, azaz az új egyházi munkaév is úgy nagyjából szeptember elején kezdődik, mint az iskola.
A modern Gergely naptárt 1583-ban vezették be, mely szerint, de az ókori Róma gyakorlata szerint is, a kalendári év január elsején kezdődik, mely dátum szinte egyetemessé vált a nyugati civilizációban az újkorba érkező európai kereszténység befolyása mentén Európában és az egykori gyarmatvilágban.
Más országokban és más kultúrákban az új év kezdetét hol a hold fázisokhoz, hol a csillagok asztronómiai állásához kötötték, hol a tavaszi napforduló vagy egyéb évenként visszaköszönő emlékünnepek, vagy évenként ismétlődő  természeti jelenségek, mint pl, a Nílus évenklénti áradsása stb. határozták meg.
Például Kínában a február 4.-éhez legközelebb eső újholdkor kezdődik az év, s az jóllehet általában valamikor január 23 és február 23 közé esik, mégis tavaszünnepnek nevezik az Új Évet.
A középkorban, a juliánusz naptár idejében az országos vagy egészen helyi hatóságok tetszés szerint állapították meg az új év napját. Hol január 1, hol március 1, március 25.-e, húsvét vagy karácsony napja volt az aktuális dátum.
A római birodalomban azonban, Rómában és Bizáncban egyaránt,  használatos volt az adózási év fogalma, mikor is minden évben az új adózási szakasz szeptember elsején kezdődött.
Államvallássá válása idején a keresztyén egyház maga is adót szabott meg, így az egyházi hatóságok számára is szeptember elseje az adminisztációs év kezdetének számított, mely egyben a liturgiális év kezdete is lett, annál is inkább, mert maga a liturgia szó is jogi kötelmeket jelentett ereditleg közszolgálati értelemben. Ezt a szeptemberi évkezdést örököltük meg iskolarendszerünkben is, így az iskolakezdés időszaka valóban párhuzamos az egyházi liturgiális és adminisztratív munkaévvel, beleértve a hitoktatást és vasárnapi iskolák működését is.
A civil társadalomban, és egyházilag  is, tehát kettős évkezdet van, mely szerint a naptári évben, szilveszterről január elsejére virradó ünneplés melletti elmélkedéseink szerint a szeptemberi évkezdetkor is évzáró és évkezdő imádságban illendő és üdvös hálát adnunk a teremtő Istennek minden dologért, amit a múló évvel együtt magunk mögött hagyunk. Hálát adunk minden jó dologért, ami a mennyekból a világosság Atyjától szállt alá, mindenért, amit az elmúlt évben ajándékképpen kaptunk tőle, jártányi erőt, szívdobogást, lélegzetvételt, szüleink gondoskodását, nagyszüleink szerető bölcsességét, gyermekeink mosolyát, unokáink ragaszkodását, következő nemzedékekben rejlő reménységet.
Minden rossz dologban, kellemetlenségben, stressztől fűtött aggódásban, szenvedésben, háborús rettegésben, betegségtől sújtottan, gyászt hordozván, traumák és tragédiák közepette is hálát adunk a Jóság Istenének, hogy ami elmúlt, az elmúlt, s még mindig állunk és megvagyunk, mert Ő hordozott bennünket. Akik pedig már odafenn vannak, azok odafent adnak hálát mindenért.
Hálát adunk a máért, hogy megnyithatjuk szívünket, hogy imára kulcsolhatjuk és imára emelhetjük kezünket, hogy hálaadásban és reménységben tervezhetjük a jövőt, akár a holnapi napot, akár a következő éveket.
Terveink és álmaink szövögetése közepette azonban akármennyire is tiszteljük a realitást és a természeti rendet képviselő számokat, beleértve a kötelezően óvatos pénzügyi kalkuilációkat is, mégis nem csak terveznünk kell a jövőt, hanem imádkoznunk is kell a jövőért.
A jövő tekintetében, akár a következő óra, akár a holnap, vagy a jövő év biztosítása meghaladja az erőnket, kívül esik az emberi hatalom körén.
A jövő birodalmába vezető úton a sors ujja gyakran az ismeretlenbe mutat, s a kikalkulált jövő helyett a váratlan és nem várt események sora rajzolja újra a realitást, amellyel valóban számolnunk kell, de ahol a folyton változó világban a változatlan Isten változhatatlan szeretete tartja bennünk a lelket.
A néha félévszázadokig is stabilnak tűnő világ rendje egy másodperc alatt felborulhat, egy váratlan óra is felfordíthatja a világ asztalát, egy-egy váratlan esemény egészen új mederbe terelheti az történelmet. Bármi történjen is, az évkezdő imádság nem arról kell igazából szóljon, hogy mit akarunk, mit szeretnénk, mit tervezünk, hanem arról hogy Isten, a világmindenség királya adjon nekünk szeretetet,  belátást, bölcsességet, mindenki felé való köteles jó akaratot, hogy mindig megcselekedhessük az igaz hitból fakadó jó cselekedeteket; melyre Jézus Krisztus kegyelméből a Szent Lélek hatalma erősítsen meg mindnyájunkat, egyenként, családonként, gyülekezetetnként, nemzetenként, emberiség nagy családjaként.
Így adjon Isten mindnyájunknak békességes, reménnyel és prosperitással teli új iskolaévet, egyházi munkaévet a 2015/ 2016- os liturgiai esztendőben. Istennek pedig legyen dicsőség, dicséret és hálaadás, amint Ő odafent és idelent is Egyként Atya, Fiú, Szent Lélek, teljes Szentháromság,    egy  örök  igaz  Isten.  Amen  
Attila L. György

Pünkösd Alázata -2015

Pünkösd Alázata 

A Szent Lélek egyik legfontosabb jellemzője az alázatosság. A mindenható Isten maga is alázatos, hiszen teljes önmagát adja a világnak a teremtésben, és teljes önmagát adja az emberi nemzetnek Jézus Krisztusban, aki a golgotai keresztfán meghalt a bűnök bocsánatára és feltámadott értünk a harmadik napon, hogy legyen az igazság és remény nyilvánvalóvá mindenki számára.
Szeretet és jóság kéz a kézben jár az alázatossággal, mely azok alapjául is szolgál, ahogy maga a Krisztus mondja, hogy tanuljátok meg tőlem, hogy én szelÍd és alázatos szívű vagyok és nyugalmat leltek lelkeiteknek.  Mt.11:29
Az is teljesen nyilvánvaló kell legyen mindenkinek, hogy Istennel való kapcsolatunknak is az őelőtte való alázatosság az alfája és omegája, hiszen Isten annyira magasabban van az embernél, hogy őhozzá szemtől-szembe az ember semmiképpen fel nem érhet. Teljességgel elképzelhetetlen, hogy a véges ember a végtelen Isten fölé magasztalja magát.
Mégis ez a kísértés űzte ki az első emberpárt a paradicsomból, s azóta beköltözött életünkbe az önzés, a  betegség, az öregség és a halál.
De ma is pusztulás jár e kísértés nyomában, ha valaki ember létére élet és halál feletti uralmat követel magának, háborút, rablást, elnyomást és szolgaságot oszt a többieknek.
Csak az alázatosság tesz képessé bennünket, hogy engedelmeskedjünk Isten törvényének, és hogy ugyanakkor odaszenteljük magunkat minden ember közös lelki és anyagi javának a szolgálatára, hiszen: "Kegyes jó apánk az Isten, és mi mindnyájan testvérei vagyunk egymásnak. " (Dsida Jenő)
Így mindnyájan egyformán felelősek vagyunk egymásért és a gyermekek jövőjéért.
A Szent Lélek elleni bűn, és a legnagyobb része az emberi tragédiáknak tehát alapvetően ebből a két forrásból táplálkozik, 1) ha valaki Isten helyébe képzeli magát, vagy 2) ha többnek gondolja magát másoknál.
Néhány ember úgy véli, hogy imádkozni hiábavalóság, hogy imádsággal nem lehet a világ sorsán változtatni. Az emberiség sok tízezer éves tapasztalata szerint azonban az imádság, - (amely az alázat eszköze, és amely hálát ad a Teremtőnek, könyörög erőért, áldásért és a másik emberért,) - összeköt bennünket a Mindenható Istennel. Az alázat tehát a kulcs a világ megjobbítására.  HISZEN:   Ha mindenki alázattal közeledik Istenhez és  a másik emberhez, akkor azonnal béke és áldás teremtődik.
Ha legalább egy alázatos a kettő közül, vagy legalább tíz ember alázatos egy milliós nagyvárosban, addig még van esélye a kiengesztelődésnek, a bűnbocsánatnak, bölcsességnek, igazságnak, akkor még van remény a Földön. A mi montreáli református gyülekezetünk egy imádkozó közösség. Hitvallásban, könyörgésben és hálaadásban járván képviseljük a magyar református tradíciót és a krisztusi tanítást minden népek között, melyhez kérjük Istennek a mi Atyánknak Áldását, a mi Urunk Jézus Krisztusnak vétkeket megbocsájtó kegyelmét, és a Szent Lélek Úr Isten minket megtartó, gyógyító és feltámasztó erejét, mely legyen velünk mindennapon, most és mindörökké, Ámen.    György L. Attila

Húsvéti gondolatok, 2015

Húsvéti gondolatok, 2015


Remélhetőleg megérkezik a tavasz ebben az évben is. Hiszen a négy évszakos égöv alatt az a természet rendje, hogy az évszakok rendszeresen és persze időben váltják egymást. Még Kanadában sem tarthat örökké a tél, sem elvben sem gyakorlatban, legalábbis a 45. szélességi fokon.
Mi lenne velünk ha az amúgy is hosszú tél örökké tartana, ha a természet rendje felborulna, ha a csillagok másképp járnanának, ha Föld más irányba forogna?
Hála legyen Istennek, a mi jóságos Mennyei Atyánk tartja fenn a mindenséget, nagy-nagy bőkezűséggel, és valóban másodpercnyi pontossággal.
Semmi sem késik el, és semmi nem siethet előre.
Így történt, hogy az idők közepén, ahogy az előre el volt rendelve és  a Szent Írásokban meg is irattatott, Jézus Krisztus feltámadt a halálból.
Egy rövid mondat csak, s mégis kifordítja a földet megvasalt porsarkaiból.
E kijelentés egyfelől magában foglalja a Nagy Pénteket, hiszen Jézus valóban meghalt a golgotai kereszten, de a Húsvétot is, mert hogy feltámadott a halálból dicsőségben.
Ugyancsak együtt imádkozzuk a Nagy Csütörtök-i úrvacsorai ágendában Pál apostollal, hogy az Úrnak halálát hirdetjük, míg újra el nem jön, mikor is a Messiás mennyei királysága alászáll a Földre.
Így nyer eszkatológikus azaz utolsó időkről szóló értelmet az idők végén visszatérő Jézusról szóló bizonyságtétel, hogy Ő a Krisztus, a világ megváltója, akinek sebei által van bűnből gyógyulásunk, kereszthalála és feltámadása által pedig örök életre való újjászületésünk. Így ünnepeljük a Virágvasárnapon bevonuló Messiás királyt, hogy egész életünkben áldhassuk azt, aki az Úr nevében jön.
Áldott legyen hát Dávid fiában Istennek Szent Fia. Amint örök Hozsánnah zeng a mennyei a magasságban, úgy legyen neki szüntelen hallelujah a Földön.
Jézus Krisztus áldó szavaival kerül a tavaszi vetés a földbe, amint őmaga mondja:
"hogyha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem."
A vetés megáldásával Isten ajándékaképpen
jő elő a mindennapi kenyér a földből, s az Úrvacsora testvériségében Isten azt megosztani rendeli, hogy ne legyenek közöttünk éhezők, nincstelenek, hajléktalanok és nyomorgók.
Mi pedig bízunk Istenben, hiszünk a Krisztusnak, és hittel hisszük, hogy van feltámadás a halálból, s hogy megelevenedünk az örök életre a Szent Lélek által.
 A kereszténység központi lényegét adja a húsvéti hit, amint azt Pál írja, hogyha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.
S valóban mivé lenne a világ, ha nincs feltámadás, ha nincs igazságosság, ha nincs jóvátétel, ha nincs kiengesztelődés és bűnbocsánat?
Bizonnyal Pontius Pilátusok követelnék maguknak a bíráskodást, Heródesek bitorolnák a hatalmat, pénzváltók és kufárok falnák fel a vetést és az aratást, hadseregek gázolnának le életet és reményt.
S bizony mindezek meg is történnek mindig és mindenütt valamikor és valahol nem fogadják be Jézus Krisztust, aki meghalt és feltámadott, akinek királysága örökkévaló, és aki a félelem és a rettegés korbácsa helyett szeretetben és igazságban kormányoz mindeneket.
Őbenne van az igazság, őmaga a jóvátétel, a kiengesztelődés, a bűnbocsánat, a feltámadás és az örök élet.
Mindnyájan, akik őbenne találtunk menedéket, adjunk neki hálát, tisztességet, magasztalást és dicsőséget Húsvét szent ünnepében a 2015. esztendőben és minden időben. Ámen. Attila L. Gyorgy

2014 KARÁCSONYÁN

2014 KARÁCSONYÁN

Mi keresztények is gyakran mondunk csütörtököt, ha valami nem sikerül. Azonban mindent és minden botladozást felülír az Úr Jézus Krisztusban adatott Nagy Csütörtök és az úrvacsorai közösség, hogy mindenre megoldást találjunk szeretetben és a méltányosság alapján.
Jóllehet az eredeti szándék igen dicséretes volt az első amerikai bevándorlóktól, hogy ünnepnapot szentelnek a hálaadásnak, melyben hálát adnak a termésért és a gondviselésért, mégis csütörtök mondás lett belőle. Az idők során ugyanis az amerikai hálaadási ünnepet rögzítették november harmadik csütörtökjére.
Ezzel talán még nem lett volna önmagában nagy baj.
Azonban az Á-ra BÉ-t is mondtak, a létező legsötétlőbb módon, amint az köztudomású, hogy a háladási csütörtököt a Fekete Péntek azaz a Black Friday követi.
Jól lehet a nagy ünnepek bevásárlási őrülete nem igazán kívánatos, de talán még ez sem lett volna olyan szörnyű tragédia.
Azonban az évtizedek múlásával bekövetkezett az elképzelhetetlen.
Jézus Krisztus karácsonyát, legalábbis az Egyesült Állomokban, úgy tűnik, hogy kiszorította az amerikai csütörtök, hiszen az év legnagyobb családi ünnepévé avanzsált.
Csak úgy ráadásképpen hollywood iparbárói is átköltöztették a jóságos Szent Miklós püspököt Görögországból az északi sarkra a nemlétező törpék nemlétező ajándékgyárába.
Hasonlatosképpen az eredeti Miklós napról, december hatodikáról, a Mikulás vagy Santa Claus napját Amerikában áttolták Karácsonyra, hogy a Santa Claus a zsákjával helyettesítse valahogy a betlehemi gyermeket. Így lőn a Karácsonyból Xmas, s az ünnep másodnapja pedig Boxing Day, az áruházak pedig a néha jelképszerű közelharc színterévé. A mondás tehát, hogy a dolgok nem mindig úgy vannak, ahogy látszanak, néha az ellenkezőjére fordul, hogy bizony nagyon is úgy vannak, mint ami látható belőlük.
Karácsony ünneplésünk hollywoodi látszatokká üresedhet, ha a legfontosabb, és épp a legfontosabb, a karácsonyi gyermek kimarad belőle. Az IGE azonban TESTTÉ LŐN.   (János 1:14)
Nekünk keresztényeknek mindenáron ragaszkodnunk kell a Jézus-i karácsonyhoz, hogy a vásárlási láz helyett a családok bensőséges ünneplésére figyeljünk, hogy a közösségben testvéri törődéssel szenteljük meg annak a gyermeknek a születésnapi ünnepét, akiben megáldattak a világ összes nemzetségei.
Benne reménykednek az élők, akiben van feltámadás és örök élet. Adassék hát Neki dicséret a magasságos mennyben és a földön is dicsőség és hálaadás, aki a mi Urunk Jézus Krisztus, most és mindörökké, hogy legyen békesség e Földön is végre a jóakaratú embereknek az ő nevében. Áldassék az ő Karácsonya minden szívben. AMEN.  Attila L. György